Évadzáró: Spiri-Muri

Első alkalommal rendezték meg a pomázi Csikóvári Lovastanya területén az ökológiai spiritualitás jegyében a Tanyasi Spiri-Muri fesztivált. Jó volt látni, hogy még egy ilyen pici rendezvénynél is mennyi mindenre lehet figyelni a zöldítés terén.

A csapatunkat zéró hulladék műhelymunkák tartására, valamint hulladékgazdálkodási feladatokra hívták meg, de a tudatos közönség nem hagyott hátra sok mindent. A rendezvény házirendjében elmagyarázták, hogy a területen állatok élnek, így nem őket, hanem a programhelyszíneket zárják el. Így lett teljesen közvetlen a kapcsolat a környezettel, mert az egyes rendezvényhelyszínek között csak úgy lehetett közlekedni, ha közben megsimogattad a kíváncsi lovakat vagy megvártad, hogy a rackanyáj odébb rohanjon.

A szervezők a zéró hulladék koncepciót többek közt alomszékekkel, repohár rendszerrel, helyi és termelői élelmiszerekkel és kerti tusolókkal támogatták, és bár voltak szelektív kukák, az ételmaradékon és újrahasznált tárgyakon kívül az utószelektálás után csak egy talicskányi komposzt, fél kiló kommunális hulladék, valamint kb. 100 liter szelektív hulladék keletkezett. Bízunk benne, hogy jövőre egy erősebb kommunikációs kampánnyal ennek a nagy részét elviszik azok, akik behozták, vagy még jobb, meg sem veszik.

A végén még egy kiváló ötlettel is gazdagodtunk: a kempingben megtaláltuk az ország legkisebb mobil fesztivál-alomszékét, amely egy autó csomagtartójában is elfér (lásd képgaléria).

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s