A húsevők és vegetáriánusok évtizedek óta tartó vitájából talán mindenki hallott már részleteket, néhány éve pedig a vegán életmód hívei is beszálltak a maguk érveivel. Nem célunk állást foglalni a filozófiai, antropológiai és etikai jellegű kérdésekben, az ételeink teljes életciklusának környezetre gyakorolt hatása viszont nem egy ilyen téma, ott egyszerűen számok szerepelnek, a következtetést meg mindenki vonja le magának.
Annyi biztosan kijelenthető, hogy az emberek húsfogyasztását kiszolgáló nagyüzemi állattartás az egyik legjelentősebb tényezője a klímaváltozásnak (konkrétan az állati takarmányok megtermelése, ill. a kérődzők emésztésének metántermelése), a tengerek túlhalászatáról nem is beszélve. Ezen nincs mit ragozni, az átlagember húsfogyasztásának csökkentésével jelentősen csökkentheti étkezésének környezeti hatását.
Fontos viszont tiszta vizet önteni a pohárba: nem a húsfogyasztással van a baj, hanem a nagyüzemi állattartással és a fogyasztói társadalommal. Gondoljunk bele, melyik étel előállítása okoz nagyobb ökológiai lábnyomot: az út mellett talált, elütött fácánból főzött leves vagy egy Magyarországon készített vegán banánturmix? Egy vadkár-elhárítás során elejtett vaddisznóból töltött kolbász, vagy egy januárban felszolgált biospenót-főzelék?
Egyértelmű, hogy ezekben az esetekben a vegán opció ökológiai lábnyoma többszöröse a húsos opciónak. De hangsúlyozzuk, ezek extrém példák, és feltehetőleg senki nem ismer ma Magyarországon olyat, aki húsos ételt csak elütött állatból vagy túlszaporodott vadállományból készít, ezért továbbra is a húsfogyasztás csökkentése marad a leghatásosabb opció, ha étkezésünk környezeti hatását csökkenteni kívánjuk.
